Blog - Május 6-7.


Nem is tudom, létezik-e tisztán gyerekszínház – legalábbis az itt megjelenő előadások nagy része, ha más szinten, de a felnőtt nézőnek is sűrű élményt, jelenlétet ad, mint a gyerekeknek.

Két példa jut kapásból eszembe: Juhász Kata társulatának Bemelegítés című előadása és a Vidovszky György rendezte kecskeméti Lúdas Matyi. Nyilván minden ősképekre épül, nekem a Lúdas Matyi Döbrögije (Lendváczky Zoltán) a mindenkori hatalom maga, a párnákkal kitömött, súlyos léptű, szélsőségesen groteszkre, ostobára vett Übü-szerű alak félelmetesen megidézi a cinikus politikusok megalomán őrületét. De nevetek rajta, és nevetek a friss, végtelen játékossággal feltett ötleteken is, azon, ahogy a párnák mint alapvető kellékek és díszletelemek minden pillanatban más funkciót és jelentést kapnak. És, hogy a rettegett harmadik verés közösségi rítussá alakul: a bűnbánó Döbrögivel együtt számolja le a tizenötöt a közönség, és ezzel a gesztussal üzen a hatalmasoknak: itt vagyunk, és ha kell, kiállunk az igazunkért, de létezik a megbocsátás.


A Bemelegítés konkrétan is megmozgat. Egy mondatot írok fel a füzetembe: „ne keressetek történetet”. Erre kéri a drámapedagógus az előadás előtt a gyerekeket. Ne szorongj, ha nem érted, miről is van szó, ha azt gondolod, a kortárstánc neked lila. Itt csak az a lényeg, hogy fizikális, érzéki jelenléttel tudj végigélni minden látott mozdulatot. Ebben segít a három táncos végigkövethető bemelegítése is: mielőtt lemenne az utolsó, megkoreografált etűd, hosszan zajlik a közönséggel való kapcsolatfelvétel; a táncosok kiforgatott kézfogásokkal, vagy egy elképzelt labda passzolgatásával találják meg a gyerekek figyelmét és a táncon keresztül csak kis szituációkat, viszonyokat mutatnak meg.


A játékra, a közösség megteremtésére épül a Hepp! is, a Bartók Kamaraszínház csodálatos előadása, ami az artisták, bűvészek és vadállat-szelídítők világába, egy cirkuszi porondra helyezi a gyerekek életét. Egy napjukat követjük végig, annak minden örömével és megpróbáltatásával: az óriási, tonnasúlyú iskolatáska megemelésével, a rakoncátlan, vadóc szék - amin képtelenség ennyi órát végigülni – bohóctréfára hasonlító megszelídítésével, és a sötéttel való megküzdéssel. 

Először talán megijedünk a gyér fényben, de a falra képzelt rémképek végül vidám formákká alakulnak, és a nehéz nap végén, amit együtt végigéltünk, a három csodálatos mimikával, ritmikával játszó színész (Tőkés Nikoletta, Fritz Attila, Gasparik Gábor) gratulál a gyerekeknek, akik ezt mindennap végigcsinálják.




A hét második felére megtelt a döcögősen, szellősen induló fesztivál. Megteltek az előadások, megjelentek a kaposvári egyetemisták is, és a két évvel ezelőtti fesztivál hangulatához hasonlóan nyüzsgő élet költözött a színházba. A szombati nap a Lúdas Matyival vagy a Hepp!-pel pedig igazi parádés, sírva vihogós, felszabadító befejezése volt a hat napos találkozónak.