Szita Károly köszöntője

Kaposvár 2016-ban VIII. alkalommal házigazdája az ASSITEJ Nemzetközi Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálénak.A rendezvény napjainkra mérvadó szakmai műhellyé vált. Elősegítette olyan új kezdeményezések meghonosodását, mint az ifjúsági és csecsemőszínházi előadások és osztálytermi produkciók. De nekünk, kaposváriaknak legalább ilyen fontos, hogy a fesztivál minden előadására megtelnek a játszóhelyek és gyerekek ezrei látnak kiváló produkciókat. Azoknak az érdeklődőknek, akik éppen nem valamelyik előadást nézik, jó szívvel ajánlom, hogy sétáljanak egyet Kaposvár hangulatos belvárosában, amely ezekben a napokban szabadtéri színházzá alakul. Csatlakozzanak a bábelőadásokat néző, koncerteket hallgató, az önfeledt közös játékba belefeledkező családokhoz, akik megtöltik délutánonként az utcákat. Egészen estig érdekes előadások, koncertek, kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket. A Biennálé kiváló szervezőinek érdeme, hogy nemcsak a színházi szakma, de a közönség is magáénak érzi a fesztivált. Köszönet illeti nagyszerű munkájáért az ASSITEJ Magyar Központ, a Csiky Gergely Színház és a Bábszíntér munkatársait. 
A programokhoz jó szórakozást kívánok. Érezzék jól magukat vendégszerető városunkban.

Szita Károly
Kaposvár polgármestere

The year 2016 is the 8th occasion when Kaposvár hosts the ASSITEJ International Children and Youth Theatre Biennial.By now this program has become an authoritative professional workshop. It has facilitated the acclimation of new initiatives like youth and infant theatre productions and class performances. However, for us in Kaposvár it is at least as important that all of the performances of this festival are played before full house and thousands of children can enjoy excellent productions. For those who are not sitting in the audience of any of the plays, I wholeheartedly recommend to take a walk in the lovely downtown of Kaposvár which will be transformed into an open air theatre in these days. May they join the families who fill the streets every afternoon, watching puppet plays, listening to concerts, playing together happily. Interesting lectures, concerts, handicraft workshops are waiting for the curious visitors until the late evening. Due to the excellent organizers of the Biennial, not only the professional participants but also the spectators regard this festival as their own. Hereby I would like to thank the staff and assistants of the ASSITEJ Hungarian Centre, the Csiky Gergely Theatre and the Puppet Theatre for their splendid work. 
So, Ladies and Gentlemen, welcome in our hospitable town, have a great time here.

Károly Szita
Mayor of Kaposvár