A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Május 6.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Május 6.. Összes bejegyzés megjelenítése

Blog - Május 6-7.


Nem is tudom, létezik-e tisztán gyerekszínház – legalábbis az itt megjelenő előadások nagy része, ha más szinten, de a felnőtt nézőnek is sűrű élményt, jelenlétet ad, mint a gyerekeknek.

Két példa jut kapásból eszembe: Juhász Kata társulatának Bemelegítés című előadása és a Vidovszky György rendezte kecskeméti Lúdas Matyi. Nyilván minden ősképekre épül, nekem a Lúdas Matyi Döbrögije (Lendváczky Zoltán) a mindenkori hatalom maga, a párnákkal kitömött, súlyos léptű, szélsőségesen groteszkre, ostobára vett Übü-szerű alak félelmetesen megidézi a cinikus politikusok megalomán őrületét. De nevetek rajta, és nevetek a friss, végtelen játékossággal feltett ötleteken is, azon, ahogy a párnák mint alapvető kellékek és díszletelemek minden pillanatban más funkciót és jelentést kapnak. És, hogy a rettegett harmadik verés közösségi rítussá alakul: a bűnbánó Döbrögivel együtt számolja le a tizenötöt a közönség, és ezzel a gesztussal üzen a hatalmasoknak: itt vagyunk, és ha kell, kiállunk az igazunkért, de létezik a megbocsátás.


A Bemelegítés konkrétan is megmozgat. Egy mondatot írok fel a füzetembe: „ne keressetek történetet”. Erre kéri a drámapedagógus az előadás előtt a gyerekeket. Ne szorongj, ha nem érted, miről is van szó, ha azt gondolod, a kortárstánc neked lila. Itt csak az a lényeg, hogy fizikális, érzéki jelenléttel tudj végigélni minden látott mozdulatot. Ebben segít a három táncos végigkövethető bemelegítése is: mielőtt lemenne az utolsó, megkoreografált etűd, hosszan zajlik a közönséggel való kapcsolatfelvétel; a táncosok kiforgatott kézfogásokkal, vagy egy elképzelt labda passzolgatásával találják meg a gyerekek figyelmét és a táncon keresztül csak kis szituációkat, viszonyokat mutatnak meg.


A játékra, a közösség megteremtésére épül a Hepp! is, a Bartók Kamaraszínház csodálatos előadása, ami az artisták, bűvészek és vadállat-szelídítők világába, egy cirkuszi porondra helyezi a gyerekek életét. Egy napjukat követjük végig, annak minden örömével és megpróbáltatásával: az óriási, tonnasúlyú iskolatáska megemelésével, a rakoncátlan, vadóc szék - amin képtelenség ennyi órát végigülni – bohóctréfára hasonlító megszelídítésével, és a sötéttel való megküzdéssel. 

Először talán megijedünk a gyér fényben, de a falra képzelt rémképek végül vidám formákká alakulnak, és a nehéz nap végén, amit együtt végigéltünk, a három csodálatos mimikával, ritmikával játszó színész (Tőkés Nikoletta, Fritz Attila, Gasparik Gábor) gratulál a gyerekeknek, akik ezt mindennap végigcsinálják.




A hét második felére megtelt a döcögősen, szellősen induló fesztivál. Megteltek az előadások, megjelentek a kaposvári egyetemisták is, és a két évvel ezelőtti fesztivál hangulatához hasonlóan nyüzsgő élet költözött a színházba. A szombati nap a Lúdas Matyival vagy a Hepp!-pel pedig igazi parádés, sírva vihogós, felszabadító befejezése volt a hat napos találkozónak.

Május 6. 10:00 és 11:30 Próbaterem (Small Size Fókuszprogram)

THÉATRE DE LA GUIMBARDE (Belgium)
40 perc

SWEET&SWING (0-6) 


Miss Lilly, tele humorral, költészettel és fantáziával, szereti összegyűjteni és hazavinni mindazokat a kacatokat és kincseket melyeket sétái alkalmával talál. Régi dalocskákat énekel, ezek segítségével teremti meg az otthonát körülvevő varázslatos világot.

Ám az összegyűjtött tárgyaknak olykor más a véleményük…

A társulat közösen létrehozott előadása, Véronique Morel-Odjomah ötlete nyomán.

"Miss Lily is an unusual and offbeat character, full of humor, poetry and
fantasy. She likes collecting at her place a lot of treasures and objects
found during her walks. Meticulous and somewhat retro, she loves to singduring all the day, jazz songs, who help to create a magic world inside herhome.


But the objects are not really agreeing and want to take the power…"

Collective Creation of Theatre Guimbarde

An original idea by Véronique Morel-Odjomah
Directed by: Pierre and Gaëtane Reginster Lambotte
Interpretation: Véronique Morel-Odjomah
Scenography and costumes: Elyse Galiano
Bodywork: Milton Nascimento Paulo de Oliveira
Sound and music : Olivier Bilquin
Creating sound and light: Vincent Stevens
Board: Boris Vandenbosch
Photos: Gaetane Reginster

Május 6. 17:30 Színpad (Versenyprogram)

KOLIBRI SZÍNHÁZ
75 perc

A TROLLGYEREK (7+)
Trollboy

Selma Lagerlöf- Göran Tunström



Minden népi mondakörben megjelenik az elcserélt gyerek története. Ebben a költőien szép mesejátékban egy troll banya cseréli el emberi szemnek visszataszító gyermekét egy erdőn átutazó fiatal pár szép, egészséges csecsemőjére. Az anya észreveszi, hogy kisbabája megváltozott, furcsa, ellenszenves tulajdonságai lettek, mégis sajátjaként bánik vele. Férje és a falusiak azonban nem tudnak megbékülni a rút jövevénnyel. Azt gondolják, ha megölik, visszatérhet hozzájuk az elcserélt kisfiú. Kinek van igaza? Annak, aki gyilkolni akar, vagy annak, aki a szívére hallgat? Az anya hajlandó az életét is föláldozni az általa nevelt trollgyerekért, de váratlanul megjelenik a saját kisfia a falu határán. Mi történt vele? Hogyan menekült meg?

The story of the changeling can be found in the folk legends of every nation. In this enchanting tale a troll witch exchanges her child hideous for human eyes with the beautiful, healthy infant of a young couple which is travelling through the forest.

Szereplők/Cast: Fehér Dániel, Mészáros Tamás, Megyes Melinda, Tisza Bea, Mult István, Nizsai Dániel, Alexics Rita

Fordította/Translated by: Kúnos László

Rendező/Directed by: Novák János

Május 6. 15:00 Szivárvány Kultúrpalota (Versenyprogram)

JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ
50 perc
KUTYAFÜL, MACSKAKŐ, EGÉRÚT (3+)
Dog hair, cat nap and mouse trap

Kolozsi Angéla - Pálfi Kata


Tokány Benyus, a kutya, Milóza Dísz Terka, a macska, és Kurta Lacika, az egér nem ismerik egymást. Ahogy gazdáik: Tibi, Kata és Bálint sem. Mind a hatan első napjaikat töltik az óvodában, és ez egyiküknek sem könnyű: Tibi és Tokány Benyus sokat sírdogál, Kata és Milóza Dísz Terka sokat magyaráz, Bálint és Kurta Lacika sokat dühöng. Kutya-macska barátságot macska-egér játék követ, kutyabajt egéritatás - de nem árulunk zsákbamacskát: végül minden ebcsont beforr.

Dog-and-cat friendships, cat-and-mouse games for three kids, in 50 minutes, one act

Játsszák/Cast: Pálfi Kata, Jaskó Bálint, Szolár Tibor
Rendező/Directed by: Kolozsi Angéla


Külön köszönet a Budapest Bábszínháznak az előadás létrehozásában nyújtott segítségért

Május 6. 11:00 Iskola (Versenyprogram)

CSOKONAI SZÍNHÁZ
140 perc
VERONA 1301 (13+)

Shakespeare Rómeó és Júliája nyomán nyomán írta: Madák Zsuzsanna


Az előadás által megközelíteni kívánt téma: miért és miként szól bele a fiatalok életébe a felnőttek világa?
„Mi a név? Mit rózsának hivunk, / Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. / Ha Rómeót nem hívják Rómeónak, / Szakasztott oly tökéletes marad / Akármi néven…” – dühöng tehetetlenségében Júlia az erkélyen. A tizenhárom éves lány most tapasztalja meg a generációkon keresztül hagyományozott gyűlölet képtelenségét.
Osztálytermi színházi nevelési előadásunk célja, hogy a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzunk a résztvevő diákokkal, hogy a színház nyelvén keresztül körüljárjuk azokat a krízishelyzeteket, amelyeket végigélnek történetünk szereplői.
Topic to be approached by the performance is: why and how the adults’ world interfere with the youngsters’ life?

Színházi nevelési konzulensek/TIE consultants: Cziboly Ádám, Bethlenfalvy Ádám (InSite Drama)
Szereplők: Kiss Gergely Máté, Edelényi Vivien, Vranyecz Artúr
Foglalkozásvezető: Gemza MelindaRendező: Madák Zsuzsanna

Május 6. 16:30 Stúdió Színpad (Versenyprogram)

CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ
55 perc

A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR (5+)
The Fairy Who Can See in the Dark

Bagossy László

„Most elmondom, hogyan születnek a tündérek. A tündérek úgy születnek, hogy minden hetvenhetedik esztendőben, tavaszi reggelen, mikor az erdők alján illatozik a medvehagyma, a szerelmes tündérfiúk meg a szerelmes tündérlányok kirepülnek a tisztásokra, átkarolják egymást és csókolózni kezdenek szépen. Na, erre aztán minden hetvenhetedik esztendőben gyönyörű szappanbuborékok szoktak hullani az égből - ezekben a szappanbuborékokban érkeznek a világra a tündérgyerekek...”Tündérmese kicsiknek és kicsit nagyobbaknak, szóval mindenkinek.


„Now I tell you how fairies are born. Fairies are born in the following way: in every seventy-seventh year, on a spring morning when ramson is fragrant in the woods, enamoured fairy boys and fairy girls fly out to the meadow, embrace each other and start to kiss. As a result, in every seventy-seventh year beautiful soap-bubbles begin to fall from the sky – fairy children arrive to the world in these soap-bubbles...”Fairy tale for small ones and a bit bigger ones, namely to everyone.
Játssza/Cast: Csonka Ibolya
Rendező/Directed by: Váradi Szabolcs

Május 6. 10:30 Színpad (Versenyprogram)


BOZSIK YVETTE TÁRSULAT
60 perc
CSIZMÁS KANDÚR (4+)
Puss in Boots
táncjáték gyerekeknek



A mese legmélyén az igazságot kereső segíteni akarás szándéka rejlik, amely nagyon fontos tanulság és példázat a gyerekeknek. Csizmás kandúr ravaszságának és tetteinek mozgatórugója ugyanis nem más, mint hogy a kisemmizett és földönfutóvá tett jószívű gazdáján segítsen, és legyőzze az óriást. A kandúr és a molnárfiú kapcsolata az önzetlenségen, a szereteten és a tiszteleten, a másikban való feltétlen bizalmon alapul. Minden furfang, cselvetés csak eszköz a kandúr céljának elérésében, hogy az igazság győzni tudjon.
Az előadás különleges zenéjét Philippe Heritier, a társulattal több, mint húsz éve együttműködő Párizsban élő svájci zeneszerző komponált.


At the depth of this tale there is the intention of offering help in looking for justice – this is a really important lesson and example for the children. As the driving force behind the actions and craftness of Puss in Boots is not else but to help his good-hearted, underprivilaged master and to win over the giant.


díszlet: Va
ti Tamás
jelmez: Juristovszky Sosa
fény: Pető Józsefzene: Philippe Heritier
kreatív producer: Iványi Marcell
koreográfus-asszisztens: Gulyás Anna
koreográfus-rendező: Bozsik Yvette
táncolják: a Bozsik Yvette Társulat és vendégtáncosai

Az előadás a Nemzeti Táncszínház felkérésére készült, létrejöttét az NKA és a Magyar Nemzeti Bank támogatta.


Május 6. 11:30 Stúdió Színpad (Versenyprogram)


JUHÁSZ KATA TÁRSULAT
35 perc (+foglalkozás)

BEMELEGÍTÉS / WARM UP (7+)
Warm-up



Az Aulea Alapítvány 2005 óta foglalkozik művészeti produkciók létrehozásával, bemutatásával, kulturális események szervezésével és 2010 óta ezekhez kapcsolódóan művészeti neveléssel. Missziónk elősegíteni, hogy a felnövő generációk minél élénkebben részesüljenek az élő kultúrából, találkozzanak haladó hagyományaival, és a színházon keresztül közösségi élménnyel gazdagodjanak.

Szervezetünk beavató táncszínházi tevékenysége érdekében könnyen utaztatható, szerény technikai igényű tantermi előadásokat és ezekre épülő iskolai foglalkozásokat, valamint komplex színháznevelési programunk keretében kifejezetten az ifjúsági közönséget megszólító 2 lépcsős színházi előadásokat hozunk létre. Gondoskodunk róla, hogy ezek eljussanak a célközönséghez, mert hitünk, hogy ez jelentős szerepet játszik a gyermekek, a fiatalok személyiségfejlődésében, képességeik kibontakoztatásában és innovatív gondolkodásmódjuk kialakításában.


Művészeti koncepciónkat az esetek jelentős részében a maximális mobilitás ennek megfelelően a különböző terekhez való adaptálhatóság és a minél redukáltabb technikai igények határozzák meg, miközben témaválasztásunk mindig a választott korcsoport és közönségréteg horizontját tartja szem előtt.


Bemelegítés (Warm up) című előadásunkat kifejezetten tornatermi helyszínre készítettük, a felsőtagozatos 9-13 éves korcsoportnak. Azonban az elmúlt 2 évben különböző korosztályoknak- alsó-tagozatos, középiskolás és felnőtt közönségnek  is sikerrel játszottuk a darabot.

A „bemelegítés” címet konkrét és metaforikus értelemben is használjuk. Metaforikus értelmében egzisztenciális állapotként, általánosabb síkon: az emberi életre, a kapcsolatokra, a közösségben való létezésre fókuszálva vetjük föl a bemelegítés témáját. Mondhatjuk, hogy az ember, -ha nem is gondol erre– különböző életkoraiban, élete különböző stádiumaiban- mindig bemelegít: készül, edz, felkészül valamire. Gyermekként, majd kisebb vagy nagyobb kamaszként készül, „melegít” a felnőtt életre, annak a - több-kevesebb változtatással - mindannyiunk életében lefuttatandó „programnak” a végrehajtására, amely fizikai (élő) és társas lény mivoltunkból következik.
Mozgásvilágát tekintve az a darab, amit a cím is sejtet: bemelegítés, amely során a szereplők  a test mozgásra való felkészítésétől eljutnak a látványos, akrobatikus elemekig, valamint az egységes, közös táncig.
Considering its world of movement, this play – as suggested by its title – is really a warm-up, in which the dancers first prepare their bodies for movement then they get to the acrobatic, spectacular elements and to the uniform, common dance.


Előa
dják:
 Arnaud Blondel, Mikó Dávid,Takács Lacek

Koreográfus: Juhász Kata
Zeneszerző:
Csizmás András

Sz
övegek: Müller Péter Sziámi és a táncosok

Konzultáns:
Lóky Tamás, Drámapedagógus konzultáns: Bethlenfalvy Ádám, Kámán Orsolya

Akrojóga
konzultáns: Michal Maciaszek


Produkciós partnerek, támogatók:
NKA, EMMI, Zawirowania, Nemzetközi Visegrádi Alap VARP- PA rezidencia program, Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ