Nem is tudom, létezik-e tisztán gyerekszínház
– legalábbis az itt megjelenő előadások nagy része, ha más szinten, de a
felnőtt nézőnek is sűrű élményt, jelenlétet ad, mint a gyerekeknek.
Két példa jut kapásból eszembe: Juhász Kata
társulatának Bemelegítés című
előadása és a Vidovszky György rendezte kecskeméti Lúdas Matyi. Nyilván minden ősképekre épül, nekem a Lúdas Matyi Döbrögije (Lendváczky
Zoltán) a mindenkori hatalom maga, a párnákkal kitömött, súlyos léptű,
szélsőségesen groteszkre, ostobára vett Übü-szerű alak félelmetesen megidézi a
cinikus politikusok megalomán őrületét. De nevetek rajta, és nevetek a friss,
végtelen játékossággal feltett ötleteken is, azon, ahogy a párnák mint alapvető
kellékek és díszletelemek minden pillanatban más funkciót és jelentést kapnak.
És, hogy a rettegett harmadik verés közösségi rítussá alakul: a bűnbánó
Döbrögivel együtt számolja le a tizenötöt a közönség, és ezzel a gesztussal
üzen a hatalmasoknak: itt vagyunk, és ha kell, kiállunk az igazunkért, de
létezik a megbocsátás.
A Bemelegítés
konkrétan is megmozgat. Egy mondatot írok fel a füzetembe: „ne keressetek történetet”. Erre kéri a
drámapedagógus az előadás előtt a gyerekeket. Ne szorongj, ha nem érted, miről
is van szó, ha azt gondolod, a kortárstánc neked lila. Itt csak az a lényeg,
hogy fizikális, érzéki jelenléttel tudj végigélni minden látott mozdulatot.
Ebben segít a három táncos végigkövethető bemelegítése is: mielőtt lemenne az
utolsó, megkoreografált etűd, hosszan zajlik a közönséggel való
kapcsolatfelvétel; a táncosok kiforgatott kézfogásokkal, vagy egy elképzelt
labda passzolgatásával találják meg a gyerekek figyelmét és a táncon keresztül
csak kis szituációkat, viszonyokat mutatnak meg.
A játékra, a közösség megteremtésére épül a Hepp! is, a Bartók Kamaraszínház
csodálatos előadása, ami az artisták, bűvészek és vadállat-szelídítők világába,
egy cirkuszi porondra helyezi a gyerekek életét. Egy napjukat követjük végig,
annak minden örömével és megpróbáltatásával: az óriási, tonnasúlyú iskolatáska
megemelésével, a rakoncátlan, vadóc szék - amin képtelenség ennyi órát
végigülni – bohóctréfára hasonlító megszelídítésével, és a sötéttel való
megküzdéssel.
Először talán megijedünk a gyér fényben, de a falra képzelt
rémképek végül vidám formákká alakulnak, és a nehéz nap végén, amit együtt
végigéltünk, a három csodálatos mimikával, ritmikával játszó színész (Tőkés
Nikoletta, Fritz Attila, Gasparik Gábor) gratulál a gyerekeknek, akik ezt
mindennap végigcsinálják.
A hét második felére megtelt a döcögősen,
szellősen induló fesztivál. Megteltek az előadások, megjelentek a kaposvári
egyetemisták is, és a két évvel ezelőtti fesztivál hangulatához hasonlóan
nyüzsgő élet költözött a színházba. A szombati nap a Lúdas Matyival vagy a Hepp!-pel
pedig igazi parádés, sírva vihogós, felszabadító befejezése volt a hat napos találkozónak.
