A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csecsemőszínház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csecsemőszínház. Összes bejegyzés megjelenítése

Blog – Május 3.

Az idei Biennálé külön szekciót szentelt a csecsemőszínházi előadásoknak, és a Small Size fókuszprogramon belül ma két nagyszerű produkciót is láthattunk. A Kolibri Színház társulata az Agóra Kistermében teremtette meg azt a bensőséges, párnás, földönülős hangulatot, ami a legkisebbek megszólításához szükséges – hiszen nagyon fontos, hogy az első színházi élmény ne csak szórakoztató legyen, hanem egyben biztonságos, otthonos is. A sikeres csecsemőszínházi előadás jó arányban ötvözi a picik számára ismert, megnyugtató elemeket a meglepetéssel – és mindezt a legegyszerűbb eszközökkel teszi. Tudható, hogy a kisgyerek jobban eljátszik néhány kaviccsal, letört faággal vagy egy üres műanyag palackkal, mint bármilyen csillogó-villogó-beszélő kütyüvel. S a legegyszerűbb tárgyak is élettel, jelentéssel telnek meg, ha „jó kezekbe” kerülnek és mozgatóik képesek egyszerre több érzékszervre is hatni, hogy mindaz, ami a színpadon zajlik, látható, hallható, tapintható valósággá váljon a kisgyermek számára. A Kolibri Színház művészei pedig, akik 2005 óta készítenek előadásokat a legkisebbeknek, láthatóan birtokában vannak ennek a tudásnak.

A fesztiválon bemutatott Csip-csip csóka című előadásuk ismert népdalokra és rigmusokra épülő bábos, mondókázós, zenélős játék. A díszletként is szolgáló kellékek egyszerű, praktikus tárgyak – vásznak, színes sámlik és szivacshengerek –, amelyeket a négy szereplő (Alexics Rita, Molnár Zsófia Boróka, Fehér Dániel és Nizsai Dániel) ötletesen és többszörösen használ fel, segítségükkel a gyermeki fantáziát megmozgató új tereket hozva létre a színpadon. Egyszerű vászonanyagból születik meg a szemünk láttára a főszereplő bábfigura is, aki az előadás során találkozik az alapelemekkel: a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel. Az „érzéknyitogató” játék során a hagyományos népi tárgyak – mint a vesszőkosár, a teknő, a petróleumlámpa vagy a fújtató – új tartalmat nyernek, ahogy a darabban elhangzó régi mondókák, népdalok és gyerekjátékok is, eredeti funkciójukon túllépve, ezúttal a gyerekek figyelmét irányító varázsszövegekké válnak. Minden, amit hallunk „fülbemászó” és könnyen befogadható, így az sem véletlen, hogy az alkotók hagyományos kézműves hangszereket – ütőgardon, fa xilofon, furulya és hegedű – szólaltatnak meg az előadásban.

Dallamok, hangok, fények, színek és játék összehangoltan kötik le az apróságok – és egy bő félórára csodálkozó gyermekké váló szüleik – figyelmét. A színészek időnként kinéznek, rámosolyognak a tőlük alig egy méterre csücsülő gyerekekre – hiszen ami a felnőtt színházban tilos, az itt megengedett, sőt kell! – és látszik rajtuk, hogy őszintén élvezik ezt a fajta játékot, amelyben a koncentrált tér és a közös figyelem által ilyen kézzel fogható közelségbe kerül néző és művész.

Bár más eszközökkel, de hasonlóan erős atmoszférát teremt a Juhász Kata Társulat Felhőcirkusz című előadása is, amely a kortárs tánc nyelvén, látványos koreográfiával, képekkel, élő zenével szól a legkisebbekhez. A csecsemőszínháznak nem feladata a hagyományos értelemben vett történetmesélés, hiszen ez a korosztály még nem tudja befogadni a nagy ívű, komplex történeteket, az ő figyelmük sokkal inkább a történésekre irányul. Számukra egy színházi előadás nem más, mint jól elkülöníthető és megfigyelhető elemekből álló cselekvések láncolata. Ebből a szempontból a cirkusz tökéletesen alkalmas műfaj a 0-6 éves korosztály megszólítására. A Felhőcirkusz is egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetek füzéréből áll, ahol az összekötő szálat Weöres Sándor gyerekverseinek motívumai adják.

Ahogy nyári fényben, napsütésben Katóka a felhőket bámulja, a vándorló felhő-nép egyszerre megelevenedik: pörgő-forgó táncba kezdenek a magasban, és egy vándorcirkusz akrobatái és zenészei bontakoznak ki a fehér szalagokból. Az előadás innentől kezdve egyetlen sodró lendületű, a fizika törvényeivel dacoló szárnyalás, függés ég és föld között, ritmus és tánc, ami magával ragad mindnyájunkat, gyereket és felnőttet egyaránt. Ahogyan az előző előadásban, itt is a világ felfedezésének örömét élhetjük át az alkotókkal, akik, akárcsak a fentiek, művészetük csillogó tehetségű képviselői. A bravúros kompánia – két akrobata, egy táncművész és a három zenész – lenyűgöző magabiztossággal és könnyedséggel, cselló-, fuvola- és dobszó kíséretében vezet minket végig a képzelet világában tett csodás utazáson. A játékidő, 35 perc, éppen addig tart, ameddig a kicsik figyelme – amit ezúttal szívből sajnáltam, mert nem nagyon akaródzott leszállni még a földre.

Rupp Anikó


FELHŐCIRKUSZ – Juhász Kata Társulat

Színház a legkisebbeknek - rendben van, miért is ne? De csecsemőszínház? Nyilvánvaló képtelenség. Sokan gondolhatják így. Én is hasonlóan vélekedtem – amíg először nem láttam a Kolibri Színházban néhány ilyen kiváló hazai és nemzetközi produkciót. Soha életemben nem fogom őket elfelejteni. Ahogyan a Felhőcirkuszt sem.

Ezek az előadások kivétel nélkül a létezés öröméről, az élet – megkockáztatom a szót: - csodájáról „beszélnek”, varázsosan. (Zárójelben: azt hiszem, minden igazi színházat ez az öröm élteti, amellett – és attól függetlenül –, hogy a színház éppen tragédiát, drámát, vígjátékot játszik-e velünk.

A legkisebbeknek (az eredeti célkitűzés szerint 0-3 éves korú nézőknek) szánt előadások nem használnak szöveget, legalábbis nem a felnőtt értelemben. Nem mesélnek történeteket, nem magyaráznak fogalmakat, a közreműködők nem formálnak jellemeket, ezeknek a produkcióknak nincs hagyományos értelemben vett cselekményük, ilyenformán katarzist sem szerezhetnének, és mégis…
Formák, mozgások, fények, hangok, emberek, tárgyak, csöndek, zajok, muzsika, ritmus, mosoly, érintés, változás… Öröm.

A Felhőcirkuszban egy táncművész lány, egy férfi és egy női akrobata és három zenész lép színpadra. Táncolnak, repülnek, zenélnek, forognak, pörögnek – és mi, kicsik és nagyok egyaránt velük repülünk a felhők közt, mintha szárnyunk volna.

Van-e értelme a repülésnek?

A kérdés percek alatt értelmét veszti, ha az ember repül.

Van-e értelme az életnek?

A kérdés minden fontosságát elveszti, ha szeretünk és szeretve vagyunk.
Az előadás szereplői magas szinten képzett, világítóan tehetséges művelői a szakmájuknak. Már az is nagyszerű dolog, hogy ilyenek társaságában tölthetjük az időt. Mindig lenyűgöző és boldogító látni, hogy valaki nagyon ért ahhoz, amit csinál. Remekül dobol, nagyszerűen csellózik vagy mesterien fuvolázik. Hogy az akrobaták mintha legyőznék a természeti törvényeket, úgy suhannak, ugranak, függenek, pörögnek, táncolnak. De van valami, ami ezen is túlmutat. Ezek az emberek szeretik, amit csinálnak! Szeretik, vagy legalábbis erősen kedvelik és tisztelik egymást, ahogyan a tárgyaikat, a hangokat, a fényeket - és ahogyan minket, nézőiket is, legyünk akár egy, akár ötvenöt évesek. Olyan odaadással, a teremtés iránti örömös alázattal fürdenek a pillanatban, hogy képesek megnyitni az időt: az általuk és velük közösen töltött fél óra a végtelen felfoghatatlan, mégis megélt csodájával ajándékoz meg minket.

Tudom, sokan fellengzősnek vélhetik a fentieket, és igazuk van. Az a helyzet ugyanis, hogy nincsenek jó szavaink arra, ami az efféle előadásokon történik.

Tömör gyönyör.    

Aki nem hiszi, járjon utána!

Alkotók, előadók: Daragó Dorina – tánc, Zoletnik Sophie – tánc, akrobatika, Ben Glass – tánc, akrobatika, Kertész Endre – cselló, Kovács Sasa Dizna – fuvola, pikoló, Ölvedi Gábor – ütősök. Koreográfia: Juhász Kata.

                                                                                                                                                        
Nagy Sarolta


Babaszínházban jártunk

A Kapos.hu a Kolibri Színház Csip-csip csóka előadásáról készült felvétele:





tovább a cikkhez ›››

Május 7. 10:00 és 11:30 Próbaterem (Small Size Fókuszprogram)

THEATER DE SPIEGEL (Belgium)
40 perc

SLEEVZ (18 hó-4 év)



A SLEEVZ különös kis lényekkel teli táncelőadás, amely megmutatja, hogy lehet másmilyennek lenni. Szokatlan hangszerek, lant és havasi kürt biztosítják az előadás különleges hangzásvilágát.

SLEEVZ is an original dance theatre show filled with peculiar little creatures that show that it is okay to be different. The unusual instruments, such as the ud and the alphorn, give a unique sound to SLEEVZ.

Direction en choreography:Karolien Verlinden
Composition: Mathias Coppens
Concept: Karel Van Ransbeeck
Performers/musicians: Tristan Driessens and Jean Bermes 
Performer/dancer: Shosha Van Kradendonk
Set design: Wim Van De Vyver
Costume design and set: Astrid Michaelis

Május 6. 10:00 és 11:30 Próbaterem (Small Size Fókuszprogram)

THÉATRE DE LA GUIMBARDE (Belgium)
40 perc

SWEET&SWING (0-6) 


Miss Lilly, tele humorral, költészettel és fantáziával, szereti összegyűjteni és hazavinni mindazokat a kacatokat és kincseket melyeket sétái alkalmával talál. Régi dalocskákat énekel, ezek segítségével teremti meg az otthonát körülvevő varázslatos világot.

Ám az összegyűjtött tárgyaknak olykor más a véleményük…

A társulat közösen létrehozott előadása, Véronique Morel-Odjomah ötlete nyomán.

"Miss Lily is an unusual and offbeat character, full of humor, poetry and
fantasy. She likes collecting at her place a lot of treasures and objects
found during her walks. Meticulous and somewhat retro, she loves to singduring all the day, jazz songs, who help to create a magic world inside herhome.


But the objects are not really agreeing and want to take the power…"

Collective Creation of Theatre Guimbarde

An original idea by Véronique Morel-Odjomah
Directed by: Pierre and Gaëtane Reginster Lambotte
Interpretation: Véronique Morel-Odjomah
Scenography and costumes: Elyse Galiano
Bodywork: Milton Nascimento Paulo de Oliveira
Sound and music : Olivier Bilquin
Creating sound and light: Vincent Stevens
Board: Boris Vandenbosch
Photos: Gaetane Reginster

Május 5. 10:00 és 11:30, Próbaterem, (Small Size Fókuszprogram)

DANCE THEATRE AURACO (Helsinki, Finland) 
30 perc


ME – ME (0-3)


Mi vagyunk a közönség, mi vagyunk a táncosok. Együtt Mi-Mi vagyunk (finnül: Me-Me). Ezt a táncelőadást a közönség a táncosokkal együtt hozza létre, így minden előadás más és más, egyedi, csak a miénk lesz.

A Me-Me premierje 2009 januárjában volt, Espoo-ban, Finnországban. Azóta számos helyen bemutatkozott, Finnországban és külföldön egyaránt.

The audience is Me. The dancers are Me. Together we are Me-Me. (In Finnish “me” is “us”.) In this warmly different dance performance the audience is creating the story together with the dancers. Every performance is unique.

The premiere of Me-Me was in Pikku-Aurora Art House, in Espoo, Finland, on 27th Jan 2009. After that, it has been performed several times both in Finland and abroad.

Koncepció/Concept: Päivi Aura
Táncosok/Dancers: Päivi Aura, Kati Lehtola, Lieve Hermans
Zene/Music: Philippe-Marcel Iung
Világítás/Lighting: Rodrigo Granda

Május 2. 10:00 Próbaterem (Small Size Fókuszprogram)

VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ
20 perc

TÜTÜ-TUTU AUTÓ (0-3)
Toot-Toot Car



A Vaskakas Bábszínház legújabb Apró Színházi játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útrakelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak!

The newest play of Vaskakas Puppet Theatre invites the smallest spectators for an exciting trip on road, on water and among the clouds.

Dramaturg és rendező/Directed by: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas
Szereplők/Cast: Bora Levente és Vitányi-Juhász István

Az előadás időtartama: 20 perc, amit 20 perc közös játék követ.


Május 3. 10::00 Együd Kisterem (Small Size Fókuszprogram)

KOLIBRI SZÍNHÁZ
45 perc

CSIP-CSIP CSÓKA (0-4)
Peck, Peck, Jackdaw



"Érzéknyitogató" játék kicsiknek és kisebbeknek, nagyoknak és nagyobbaknak, mai szemmel múltból merítve, múltból a jövőbe nézve.

"Sense opening" play for small and smaller, big and bigger spectators, drawn from the past with modern eyes, looking into the future from the past.

Játsszák/Cast: Alexics Rita, Fehér Dániel, Molnár Zsófia Boróka, Nizsai Dániel
Rendező/Directed by: Szívós Károly

Május 3. 15:00 Stúdió Színpad (Small Size Fókuszprogram)

JUHÁSZ KATA TÁRSULAT
35 perc

FELHŐCIRKUSZ (4+)
Cloudcircus 
Tánc, cirkusz élőzenével

Weöres Sándor Déli felhők c. verse nyomán


A nyári égbolt felhőit bámuló Katókához képzeletbeli barátok érkeznek. A felhők között vándorló cirkusz maroknyi társulatának akrobatái és zenészei Katókával kiegészülve vágnak új kalandokba.
Juhász Kata koreográfus ezúttal a legkisebbekhez kíván szólni a Weöres Sándor verseinek motívumai és ritmusai által ihletett előadásával.

For children above 4
Dance, circus with live music 
Based on the poem of Sándor Weöres, titled Clouds at Noon.

Alkotók, előadók/Cast: 
Daragó Dorina - tánc,
Zoletnik Sophie - tánc, akrobatika,
Ben Glass - tánc, akrobatika,
Kertész Endre - cselló,
Kovács Sasa Dizna- fuvola, pikoló,
Ölvedi Gábor – ütősök
Koreográfia/Choreography: Juhász Kata

Támogatók/Supporters: EMMI, NKA, Aulea Alapítvány, Art Quarter Budapest, Műhely Alapítvány