Nem az a kérdés, hogy miről, hanem az: hogyan.
Nincs tabutéma, még a fiatal korosztálynak szóló előadások számára se. A
pedofíliát mégis kevés előadás tematizálja. Ha nem is tiltott, de nehezen
érinthető téma. Nehezen találunk rá szavakat és maga az ábrázolhatóság is sok
kérdést vet fel.
A Soha
senkinek az elmondással próbálkozik. Scherer Péter rendezésében Simkó
Katalin megrázó jelenléttel meséli el egy abuzált fiatal lány történetét. Az
elmondás aktusa újraélés. Minden a jelenben történik; egymaga veszi fel a
démoni nagyapa, az agresszív, szándékosan félrenéző apa, és a gyenge anya
szerepét, aki szintén elfordul, amikor meghallja a jelezni próbált
segélykérést. A segélykérés pedig sokáig halk marad: nehéz arról beszélni,
amihez ilyen erős szégyenérzet társul.
De beszélni kell. A csapattal utazó pszichológus
is ezt hangsúlyozza, az előadást követő beszélgetés arra is szolgál, ha valaki
hasonló helyzetben van, telefonszámhoz juthasson vagy személyesen kérhessen
segítséget. Persze kérdés, mekkora a hatósugara egy ilyen előadásnak. Főleg, ha
igaz, hogy minden második gyerek szenved valamilyen családon belüli erőszaktól,
és ehhez képest – forráshiányból kifolyólag vagy arra hivatkozva – milyen
elkeserítően kevés iskolának van lehetősége pszichológusi segítséget adni a
gyerekeknek…
A Függésben
is felveti a tabu-nem tabu kérdését. Czukor Balázs rendező arról mesél, hogy
már a próbák kezdetekor megpróbálták elkerülni, hogy csak a drogokról
beszéljenek. A függés pszichológiája érdekelte őket. Függés lehet az is, ha
görcsösen ragaszkodom a másikról kialakított képhez, mert ez jelenti a
biztonságot, félek elfogadni, hogy nem tudom semmilyen rendszerbe illeszteni,
ha a másik változik, ha nem ugyanazt jelenti minden pillanatban. Az előadás
végtelenül friss humorral nyúl a témához és szól oda a témáról való hagyományos
beszédmódnak a prevenciós jelenetben, ahol mi kapjuk a kötelező programra beszervezett
gyerekek szerepét. A jelenetben pár tanár előzékenyen és nagy hittel
prezentálja: ha drogozol, sikertelen, boldogtalan, egészségtelen ember leszel, de
ha nem, akkor: Audi-szalon, nett alak, és szerető, csodás család.
Jól esik, hogy az előadások nagy részében meg
sem jelenik a tanító szándék. A didaktikusság helyett a jelenben gondolkodnak,
kérdeznek, engednek szabadon asszociálni. És tőlünk, nézőktől várják az üres
helyek kitöltését.